"Mikor még kiskölyök voltam, Ötéves srác", Nem tudtam, mi van a szoknyád alatt, Mi az, ami ráz. Felnőttem rég, Negyvenöt vagyok. Tudom miért és Mit akarok. Az első csajom azt mondta: "Inkább a falra mássz, Ne rám! Ne rám!" A második azt mondta: "Inkább nézd meg a Helgát!" Helga segíts! Nem megy, segíts! Régen, amikor ez a zene ellepte a világot, ezt az országot, meg ezt a várost is, virágoknak képzeltük magunkat a zene szép rétjén. Én például azt hittem, magas vagyok, karcsú és bársonyosak a szirmaim. De amikor feltűnt az első kecske a réten, megijedtem, hogy jön és leharapja a fejemet. Gyorsan tüskéket kezdtem növeszteni mindenhol. Azt hittem, megúszom. De ekkor megjelentek az emberek kaszákkal és rájöttem, nincs menekvés. Mégis szerencsém volt: értem jött egy lány. Kitépett tövestől, hazavitt és berakott egy cserépbe. Azóta mindennap öntöznek, de nincs senki, aki cserélné alattam a földet. Mikor a hobók útjára léptem, ti még kis srácok voltatok. Mikor a hobók útjára léptem, ti még kis srácok voltatok. Megvertek százszor, Megnyírtak párszor. Nem maradt más, szinte semmi, Embernek, férfinak lenni. Ez, azt mondják, nagyon kevés. Én azt mondom, nagyon nehéz. Sokszor nem sikerül, olyan nehéz. Nehéz!