Velünk volt a hold, az éj, a csend
A város elpihent
én féltem, hogy látod arcomat,
bár rég lement a nap.
Nem kellet volna félned,
bár nem volt könnyű megértened,
most már tudsz mindent végre,
velem voltál a Tejúton, az égben.
Ketten mentünk a csillagok közöt,
mindenek fölöt.
S csak mentünk egyre feljebb még,
míg véget ért az ég
És láttad, velem elérheted
az égi fényeket.
Nem kellet volna félned,
bár nem volt könnyű megértened,
most már tudsz mindent végre,
velem voltál a Tejúton az égben.
Látod, így volt egy néma éjjelen
Az első szerelem.
Hm, hm, hm... |
